Élet Pakson

Amióta itt élünk, eddig kétszer hozta ránk a frászt a próbariasztás. Az atomerőmű kapcsán kiépült ugyanis egy úgynevezett Lakossági Tájékoztató és Riasztó Rendszer, vagyis Paks 30 kilométeres környezete tele van pakolva nagy teljesítményű utcai hangszórókkal. Hogy biztosan működjenek vészhelyzetben, időnként tesztelni kell őket. Ezzel csak egy probléma van: nekünk senki sem szólt. A próbariasztás részeként elhangzik ugyan egy figyelmeztető jelzés (az elején és a végén bemondják, hogy nem komoly, halálra ne rémüljünk), de ezt mi eddig egyszer sem hallottuk, a hangszórókon át mindig csak a siralomházi szélsüvítésre emlékeztető szirénahangok jutottak el hozzánk. Ezért aztán utánanéztünk, hogy mégis mikor számítsunk a próbariadókra, hogy legközelebb megspórolhassuk az őrült tempóban rádiókapcsolás-ablakzárás-google-asztalalábújás-szívroham tünetegyüttest.

Minden hónap első hétfőjén, 13 órától kell számítani a próbariasztásra. Márciusban és szeptemberben nagypróbát tartanak, ilyenkor a teljes szirénaskála végigpörög, a többi hónapban csak egy rövidebb, néhány perces süvöltéssel kell számolnunk. Nehezíti a dolgot, hogy bár állítólag egyes helyeken egész jól hallhatók a szirénák, a lakáshoz csak kerülő úton, meglehetősen halkan jutnak el, és könnyen összetéveszthetők egy hardcore-abb szélvihar hangjaival (kivéve talán, hogy a viharnak általában nincs olyan hangja, mintha egy mély sírból törne fel). Így aztán simán riasztásnak hallhatjuk azt is, ha csak az ég készül leszakadni - de előbb-utóbb talán megedződünk, és nem fogjuk önkéntelenül lepergetni magunk előtt az életünket attól, hogy megrezdülnek a ház előtti fán a falevelek. November hetedike, gyere ki a hóra, nem félünk!

Hamarosan itt vannak a Paksi Szüreti Napok, és a rendezvényről, eseményről sehol sem találok információt. A Google-ben keresve még 1999-es cikket is kapok a paksi szüretről, de 2011-ből csak a Dunakömlődi Szüreti Nap bukkan fel. Ami egyébként ugyanolyan hívogató, hisz Kömlőd valójában Pakshoz tartozik. 

Kenyér-, bor- és halünnep néven megjelent egy friss programajánlat a Paks.hu-n, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt emlegették a helyiek Szüreti Napokként. Egész jónak ígérkezik, remélhetőleg lesz alkalmam fényképezgetni is. Talán-talán a barátokat is sikerül elcsalogatni Paksra ezen a hétvégén, ami jó volna, tekintve, hogy még senki sem látogatott meg minket itt.

 Szia, mi a paksi lakosság egy kis töredéke vagyunk, és ez itt a blogunk. 

Miért írjuk ezt a blogot?

A fővárosból csöppentünk vissza a vidéki életbe, és az első, ami rögtön nehézségeket okozott nekünk, az a saját információéhségünk. A budapesti egyetemista évek ingergazdag világa után egy nyugalmas kisvárosban nem annyira könnyű elkezdeni az életet. Az index cikkei tök más helyekről szólnak, a Kossuth Rádió csak a körúti dugókat mondja be, a barátaink csak akkor beszélgetnek velünk (írásban, mert egyelőre messze vannak), ha előbb lájkoljuk a külföldi utazásuk fotóit a fészbúkon. Mi meg itt ülünk egy lakásban, ahová egyelőre az internetet sem sikerült bevezettetnünk. Hát szóljon ez a blog arról, hogyan lehet itt okosan információhoz jutni, mi hogyan tudunk élni, milyen konkrétan itt elkezdeni az életet!

Miért éppen Paks?

Mondhatnám, hogy megpörgettük a földgömböt, és épp ide bökött az ujjunk. Az egyetemről kilépve azonnal beadtam az összes lehetséges dunántúli helyre az önéletrajzom, és vártam a csodát. A csoda jött. Paksot két okból ismerem, ha az obligát atomerőműves közhelyeket nem számítom: a barátnőm pécsi, a Volán Budapest-Pécs járata pedig megáll ebben a városkában is. Illetve néhány éve a barátaimmal leeveztünk Esztergomból Mohácsig, és akkor láttam ezeket a part menti településeket, mondjuk úgy, Pilismaróttól Ordason és Madocsán át Dunafalváig sok helyen kiszálltunk a kenuból. Pakson épp nem, de elsuhanni épp elég volt mellette ahhoz, hogy egy életre megjegyezzem magamnak. Eljöttem állásinterjúra, és a buszról leszállva lazán sétálgattam a központban, a jól sikerült interjú után pedig lementem a Duna-partra, és ott üldögéltem az indulásig. Tudtam, hogy itt fogom elkezdeni a felnőtt-életem. Felvettek, enyém az állás, és most itt élek a párommal, Pakson.