Amióta itt élünk, eddig kétszer hozta ránk a frászt a próbariasztás. Az atomerőmű kapcsán kiépült ugyanis egy úgynevezett Lakossági Tájékoztató és Riasztó Rendszer, vagyis Paks 30 kilométeres környezete tele van pakolva nagy teljesítményű utcai hangszórókkal. Hogy biztosan működjenek vészhelyzetben, időnként tesztelni kell őket. Ezzel csak egy probléma van: nekünk senki sem szólt. A próbariasztás részeként elhangzik ugyan egy figyelmeztető jelzés (az elején és a végén bemondják, hogy nem komoly, halálra ne rémüljünk), de ezt mi eddig egyszer sem hallottuk, a hangszórókon át mindig csak a siralomházi szélsüvítésre emlékeztető szirénahangok jutottak el hozzánk. Ezért aztán utánanéztünk, hogy mégis mikor számítsunk a próbariadókra, hogy legközelebb megspórolhassuk az őrült tempóban rádiókapcsolás-ablakzárás-google-asztalalábújás-szívroham tünetegyüttest.

Minden hónap első hétfőjén, 13 órától kell számítani a próbariasztásra. Márciusban és szeptemberben nagypróbát tartanak, ilyenkor a teljes szirénaskála végigpörög, a többi hónapban csak egy rövidebb, néhány perces süvöltéssel kell számolnunk. Nehezíti a dolgot, hogy bár állítólag egyes helyeken egész jól hallhatók a szirénák, a lakáshoz csak kerülő úton, meglehetősen halkan jutnak el, és könnyen összetéveszthetők egy hardcore-abb szélvihar hangjaival (kivéve talán, hogy a viharnak általában nincs olyan hangja, mintha egy mély sírból törne fel). Így aztán simán riasztásnak hallhatjuk azt is, ha csak az ég készül leszakadni - de előbb-utóbb talán megedződünk, és nem fogjuk önkéntelenül lepergetni magunk előtt az életünket attól, hogy megrezdülnek a ház előtti fán a falevelek. November hetedike, gyere ki a hóra, nem félünk!